Persze hajnal van megint...

Ez egy jó kis Ákos nóta. De ez engem most annyira nem tesz boldoggá, mert 4 óra van, de én már 2 óra óta fent vagyok. Azaz 2,5 óra alvás után a szervezetem pihentnek nyilvánította magát. Kár, hogy engem erről nem kérdezett meg. Pedig elmondtam volna neki, hogy hagyjon csak aludni, mert piszkosul álmos vagyok, és nincs kedvem órák hosszat itt ücsörögni a gép előtt, és véreres szemekkel a sötétben klaviatúrát püfölni. Szerencsém van az én férjemmel -és ez csak az egyik apró ok- hogy jó az alvókája, mert más esetben kikergettem volna a világból is az éjjeli bagolykodásommal.

Mi ez a madár??? Lelövöm. Remélem nem védett. Állandóan, ilyen tájban rikácsol, mikor esélyem lenne visszaaludni. Hát most már kinyomozom és ráküldök egy rikácsolósmadárbérgyilokot. Na tessék, most ketten, két oldalról, két szólamban nyomják. Szeretem én a focit. Vagyis a madárcsicsergést. Nyaraláskor, a feljövő napot tátott szájjal bámulva, egy kapucsínót szürcsölve, az én kedvesemhez bújva. De kapucsínó sehol, a kedvesem alszik, hozzáteszem még a nap is. A szám is csukva, csak a szemem van nyitva, de az nagyon. Szóval nekem ne rikácsoljon, mert ráadásul ez nem is csicsergés.

Egyébként ma megyek az endokrinológusoz 11-re. Remélhetőleg ma megtudom a következő időpontot, ami az izotópos karanténomat jelöli. Plusz, megkapom a szuper negatív szövettanomat! 

A vágásom egyre szebb, laposabb és szurkálósabb. Persze fényképezni elfejtettem, pedig mintha írtam volna egy éjjeli bejegyzésemben. Ez valószínű most sem lesz másképp. Az viszont furi, hogy a régi cső helye sokkal érzékenyebb mint az összes többi, új heg. 

Nem is tudtam, hogy ilyen ügyes ez a blog, vagy én. Elvileg beszúrtam egy videót, nemcsak linket, hanem videót. Ennek örömére visszamegyek és szenvedek tovább, akkor se vettem be gyógyót. Pipa!