Az élet olyan mint egy könyv...

De rég jártam itt. Egyrészt azért mert tudtam aludni, csak hébe-hóba nem, másrészt mert nem volt történés. Történés most sincs, csak legfeljebb az, hogy közeledik az a fránya időpont, amiről eredetileg, úgy gondoltam, hogy nem fog érdekelni, ha ez az ára a gyógyulásomnak. De minél közelebb jön az ideje, annál jobban tartok tőle. Már kezdtem hozzá szoktatni magam a gondolathoz, hogy nem vagyok beteg, de ahogy közeledik, ezáltal a tudat is egyre jobban belém férkőzik, hogy valami azért csak nem ok. De igyekszem nem gondolni rá. 

Most a facebookon találtam ezt a képet, amihez írtam is ott egy sort, és gondoltam ide is passzol, hát megosztom. 

Lehetséges, hogy majd gyakrabban jövök, betegségtől-egészségtől függetlenül, átmegyek amolyan életszagú naplóba. Anyunak készülök a 60. születésnapjára egy power pointos vetítéssel, és az idézet kutatás közben olyan jókat találtam, lehet hogy majd itt fogom gyűjteni. Most örülök, hogy neki nem küldtem el -még vagy egyáltalán nem fogom, még nem tudom- erről a blogról- Most oda lenne a meglepetés:)

Bemásolom az első hozászolásomra írt válaszomat,  mert érdekes hatást váltott ki belőlem. Tulajdonképpen azt hiszem teljesen normális, csak miután elolvastam én is az ő blogját, alakult ki bennem a következő: 

 

Alig vártam, hogy legyen végre egy hozzászólás, egy név-még ha így, "névtelenül" is- a számok mögött. De ahogy elolvastam a Te blogodat, arra eszméltem, bárcsak ne olvasna senki, bárcsak ne kellene ilyeneket írnunk. Torokba gombócot szorító érzéssel olvastam soraidat, teljesen átéreztem a történetedet.
Ami igen, folytatódik, a Tiéd is szerelmesen még jó sokáig :) Várom a továbbiakat, remélem hamarosan jó híreket olvashatok Nálad. Nálad is. :)

Azt hiszem be is linkelem etalon blogját, bár először vacilláltam hogy megvárom az engedélyét, de rájöttem, hogyha nem szeretné hogy más is olvassa, nem lenne nyilvános. Nekem nagyon tetszik ahogy ír, a hozzáállása, hogy neki is van "hadserege":) Hülyén hangzik, hogy jó olvasni valakit aki hasonló érzésekkel bír mint én, hasonlóan dolgozza fel a hasonló problémákat. Ez nem az a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" érzés, ez az "ő kibírja, én is". Na,  ezért hangzik hülyén.
Jó lenne ha senkinek -persze nekem sem- lennének  ilyen élményei, amiket muszáj kiírni magunkból, mert akkor könnyebb.
Azt hiszem kezdek tompulni, kezdem magam sem érteni amit írok. Pedig nem vettem gyógyszert, azóta sem, igyekszem legalább azzal nem mérgezni magam. De néha, ha napokig nem bírok aludni, muszáj. Holnap ráérek felkelni, vagyis ma, így még megyek egy kicsit power pointozni, majd 5 körül megpróbálok visszaaludni.

Lehet hogy meg kéne változtatni a blog címét éjjeli bagolyra? Még mindig jobb mint az éjjeli pillangó:)

Én a könyvet sem lapozom el, hiszen tartalmazhat olyat, ami szükséges a további fejezetekhez. Így van ez az élettel is, sajnos a rosszat is át kell élnünk, az is formálja a későbbi énünket. Remélhetőleg jó irányba.