A
műtét napja. Ígéretemhez híven, ott voltam időben, gyorsan belaktam a
szobát, majd vártam. Férjemet elküldették, mondván, hogy nem szeretik a
lábatlankodó hozzátartozókat. Ami persze érthető, hát mi lenne ha minden
betegnél ott legyeskedne valaki. De én önző vagyok, és azért nekem csak
Ő hiányzott onnan. :) Szegényt jól meg is futtattam, mert 1/4 8 körül
jött is a nővérke, hogy nyomás pisilni, vetkőzz, feküdj, indulunk.
Szóltam neki gyorsan, de 1/2 8-kor már toltak is a "betegelosztóba", ott
sorakoztunk szépen. Ha jól emlékszem azt mondták 11 körül toltak fel,
de arról a napról nem sok emlékem van. Ami van az is inkább elmondás
alapján. Az egyetlen, és kitörölhetetlen emlékem, a férjem arcán az
aggódás. Azt sose fogom elfelejteni. (Akkor nem gondoltam volna, hogy
azt lehet fokozni.)
Meg a kisebbikem arcán az ijedtséget sem. Szegényt nem kellett volna hogy beengedjem. Később elmesélte, hogy másnap leszállt a buszról korábban, hogy elsétáljon a kórház parkja mellett, hátha meglát. A nagyobbikom a levesével szerzett nekem felejthetetlen perceket :)
Az éjszaka is emlékezetes, a 2 néni horkolása, vagy egymást túlkiabálása beszélgetés címén, hosszúvá tette azt az éjszakát. A fájdalom másnap jelentkezett, mikor már felkeltem volna, de nagyon nehéz volt a fejem. Szó szerint. A cső, a tasak, a kapocs, egy csomó kellemetlenség, amitől és a kórháztól is szombaton 05.25.-én szabadultam.
Meg a kisebbikem arcán az ijedtséget sem. Szegényt nem kellett volna hogy beengedjem. Később elmesélte, hogy másnap leszállt a buszról korábban, hogy elsétáljon a kórház parkja mellett, hátha meglát. A nagyobbikom a levesével szerzett nekem felejthetetlen perceket :)
Az éjszaka is emlékezetes, a 2 néni horkolása, vagy egymást túlkiabálása beszélgetés címén, hosszúvá tette azt az éjszakát. A fájdalom másnap jelentkezett, mikor már felkeltem volna, de nagyon nehéz volt a fejem. Szó szerint. A cső, a tasak, a kapocs, egy csomó kellemetlenség, amitől és a kórháztól is szombaton 05.25.-én szabadultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése