A második aktív napom.

Az anyum megkérdezte tegnap este, hogy telt a napom. Azt mondtam aktívan, magyaráznom sem kellett a szóviccet, miszerint rádió aktívan. Az éjszaka kevesebbet aludtam, de nem azért mert sugároztam, szerintem annak nem feltétele az ébrenlét, de az alvás közbeni pisilésről már leszoktam 39 éve. Három körül volt egy holtpont is, mikor azt hittem nem fog ez már menni, de 4 körül csak elnyomott a buzgóság. Ma még nagyobb volt csend körülöttünk, a legnagyobb szórakozásunk az volt, mikor egy-egy látogató a folyosó végén lévő hallba tévedt, és az egyik, már tapasztalt szobatársnőm nagy előszeretettel utasította ki őket. Az éjszaka barikádot épített egy négy székből álló ülőalkalmatosságból, jelezve a külvilágnak hogy ide nem kéne bejönni. A múlt hétig volt itt egy rácos ajtó, de elvitték javítani, ezért szabadon járhatnak az emberek. Már csak az ő érdekükben sem kéne ezekben a kritikus napokban, de erre semmi nem figyelmezteti őket. Persze nekünk sem hiányzott a nem kívánt látogató, ha már a kívánt nem jöhet. Ez egy olyan szárny, amin átmenő forgalom nincs, tehát konkrétan senkinek semmi keresnivalója nincs, és erről a szomszédasszony nagyon szívesen felvilágosította őket. Nekünk pedig az volt a műsor. :) A reggelit hozó fiúnak nem volt egyértelmű az ideiglenes kordom, és a szobaajtóig hozta a szállítmányát. Többet nem fogja. :) A reggeli utáni időt azzal töltöttük, hogy bevásárló listát írattunk a szabadlábon lévő lakótársunknak. Mire visszajött várhattunk az ebédet, és tippeléssel töltöttük az időt. Nem mintha annyira éhenkórászok lennék, de mit csinálhat 4 háziasszony összezárva? Főz, recepteket cserél, finom ebédet vár, remél. Hiába. Enyhén röhögő görcsöt kaptunk a mai menüt meglátva. Én rakott karfiol rendeltem az égiektől, ezzel a többiek is kibékültek volna, de imánk nem hallgattatott meg. Sertésragunak csúfolt leves volt a szállítólevelén, (mert most még azt is kaptunk) és sajtos makaróni (spagetti) Azért írtam zárójelbe, mert a papírra ezt írták, érthetetlen okokból, mert makaróni volt. A sajtot is csak megmutatták neki, azt is nagy lukú reszelőn reszelve, hogy esélye se legyen megolvadni. A tejföl érdekes módon elfolyva, mind az egy kávéskanálnyi a tészta közé, vajon miért? A levesnek konkrétan „seszine” van. Nem tudom az milyen, de ha ki kéne választanom egy színskáláról, ezt választanám. Az enyémben egy egész darab, kis kocka hús volt. Némi vigaszt nyújtott, hogy a napi bevásárlásban szerepelt 4 db somlói galuska Panni kolléganőnk jóvoltából, amit uzsonnára tartogattunk. Tegnap Franciska volt az édesség felelős, ő orosz krém

szeletet hozott. Előző nap, az utolsó sétanapon Manyi hívott meg minket fagyizni. Én hoztam egy kölyökpezsgőt Mária nap alakalmából, de majd csak a holnapi pizzázásnál tervezzük kipukkantani. A holnapi desszertet én állom, Franciska szállítja, mert ő az egyetlen aki szabad kóricálhat.

Egyébként, ha már a pajzsmirigyről írom a blogot, megemlítem, hogy a kezelésnek semmi mellékhatása nem jelentkezett. Az egyik, szintén kezdő izotópos szomszédasszonnyal egyetemben nekem gyakran ég, viszket és kicsit meg van duzzadva a nyakam. Hogy ettől-e nem tudom, lehet, hogy csak a zárt pólótól mait a műtét óta egyikőnk sem viselt. Ez a magyarázat jobban tetszik a lelkemnek. 

Ma kétszer is sétáltunk, az első az permetelő esőben, mert már nem bírtuk bent. Estére kivirult az idő, megmutatta magát a nap mielőtt lebukott volna, akkor megint mentünk 45 percet, ez utóbbi még jobban esett.

A kilakoltatást elég jól tűröm, nem volt párnába zokogás, most nagyon erősnek érzem magam. Persze mennék haza, mint a nyíl, ha tehetném, és a szívem nagyon összeszorul mikor a férjemmel vagy a lányokkal beszélek, és magam elé képzelem őket abba a környezetbe. Azért hiányoznak, na.